Allatokp.Gp - Mert minden állatnak kell egy hely!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Oldal
Állatok
Képek
Állatkertek
Egyebek

hangok
Főoldal

 

oldal info:


Főszerkesztő: Kristóf
téma: állatok
Design téma:macska)
Nyitás: 2006.11.17

 

mamut

Fotó a 35 ezer éves mamutbébiről



A Dina nevő mamutbébi ormányát összetekerte, fejét bátortalanul lehajtotta: a 35 ezer éves állatra ebben a pózban találtak rá a szibériai tundra egykor mocsaras, fagyos talajában. Dinát jó 30 évvel ezelőtt aranyásók találták meg, s most a héten megnyílt Éghajlat és ember című kiállítás szenzációja a németországi Herne múzeumában.

A nyolcszáz kiállított tárgy azt akarja érzékeltetni, hogy miként hatott emberre és állatra a klímaváltozás hat millió éven át. Egyetlen más mamut sem maradt fenn olyan jó állapotban, mint Dina - mutatott rá Yasmine Freigang, a múzeum régésze a nemzetközi hírügynökségeknek nyilatkozva. Lábain még kicsinyke irha is látható. A mamut bébi 90 centiméter magas és 115 kilót nyom.


Mintegy hét hónapos lehetett, amikor elsüllyedt a szibériai mocsárban. „Meg akarjuk mutatni a múzeum látogatóinak, hogyan tudtak állatok, növények és emberek jégkorszakokat és árvízkatasztrófákat is átvészelni” - magyarázta Freigang.

A klímaváltozások gyakran okoztak éhínséget, egy tizenöt éves lány 2700 éves csontvázán, csontozatán például jól látszik, hogy csak nagyon ritkán lakhatott jól, s hogy hány éhínséget élt át. Néhány méterrel odébb jobb időkből származó maradványokat tekinthetnek meg a látogatók.

Az ősemberek 1,8 millió évvel ezelőtt antilopot grilleztek tűzrakás mellett. Néhány csontmaradvány túlélte az éveket és most ott látható Herne múzeumában. A klímaváltozással együtt megváltozott az emberek táplálkozása is. Az állatok kisebbek és karcsúbbak lettek, ezért az embereknek új vadászati technikákat kellett kiagyalniuk. Ezt bizonyítja a múzeumban többek közt a világi eddig ismert legrégibb íjainak egyike is. Az elmúlt hat millió év tárgyait megtekintve valóságos "éghajlati görbét" járnak végig a látogatók.

Mindig is voltak nagyszabású éghajlat ingadozások és természeti katasztrófák, akkor is, ha az érintett vidéken nem éltek emberek. Úgy 150 éve azonban az ember jelentős mértékben befolyásolja az éghajlatot - hangsúlyozta Barbara Rüschoff-Thale múzeumigazgató.

Az "Éghajlat és ember" kiállítás egy éven át tekinthető meg Herne régészeti múzeumában. Dina, a mamutbébi azonban csak négy hónapig látható a kiállításon, aztán élethű másolatnak adja át a helyét.
 

  Rakj a kedvencekhez!


 

látotagó van itt.

Tilos a nevembe írni(szerkesztő,szerki,szerk. stb)
Tilos csúnyát írni
tilos weboldalt hirdetni

 

----------

 

 

------------------------------- 

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU