Zootörténelem

"Több mint ezer évvel ezelőtt, amikor őseink vándorlásai véget értek, a letelepedés, majd az államalapítás csak kemény harcok árán történhetett meg. Első királyunk, Szent István, a régi világot jelképező pogányokkal Veszprém közelében ütközött meg. A legenda szerint Koppányt, a pogány vezért is itt, egy sziklás, erdős völgyben fejeztette le. Azóta a völgyet Fejes-völgynek nevezik.
Az elmúlt évszázadokban a Fejes-völgy még vadon volt, ám amikor a város terjeszkedése megindult, kinevezték szeméttelepnek. A század elején kiirtott tölgyek helyére, a mészkősziklás völgy mindkét oldalára feketefenyőt telepítettek. Sok évvel ezelott végre megszületett egy régen várt döntés, miszerint az egykori szeméttelep helyén felépítik hazánk második állatkertjét. Megalkották az első terveket, elkészültek a térképek, megindult a levelezés és megmozdult az egész város. Jöttek nők és férfiak, fiatalok és idősek dolgozni, részt vettek katonák, egyetemisták, gyerekek a munkálatokban. Szakmailag nagy segítségünkre volt a budapesti állatkert, ahonnan sokféle ajándékállat érkezett. Öt hónapig tartó, kemény munka után, 1958 augusztus másodikán, szerda délután lehullott a nemzeti színű lepel arról a székely kalotaszegi kopjafáról, mely a nagy Afrika-kutató, vadász és vadászati szakíró, Kittenberger Kálmán emlékét idézi. Anghi Csaba, a budapesti állatkert főigazgatója, özv.Kittenberger Kálmánné és Kasza László társaságában megnyitotta az új intézményt, amely azóta a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark nevet viseli.
Az emlékezetes megnyitó óta nehézségekkel, gondokkal és örömökkel teli négy évtized telt el. Ma az állatkert tudományos ismeretterjesztő intézmény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy évente sok százezren jönnek el Fejes-völgybe megismerkedni öt világrész sok száz állatával. Az állatkert munkatársai rendszeresen tartottak és tartanak ismeretterjesztő előadásokat. Nem lenne teljes a múlt felidézése, ha nem emlékeznénk meg mindazon ismert és ismeretlen veszprémi és nem veszprémi polgárokról, akik segítséget nyújtottak a létesítmény fejlesztéséhez, és ma már nincsenek közöttünk. Emléküket megőrizzük."
Kasza László
ny. igazgató

Állatkertünk mindmáig leghíresebb lakója Böbe, a csimpánz volt. 1963 elején született Afrikában, Guineában. Miután anyját orvvadászok lelőtték, egy ott dolgozó magyar mérnök fogadta be és nevelte a kis csimpánzt addig, míg sikerült a veszprémi állatkertbe eljuttatnia, ahol hihetetlen tanulékonysága, játékossága révén rövid időn belül az ország leghíresebb állatává vált. Egyszer az állatkertből meglógva egy dózsavárosi család vacsoráját tette emlékezetessé, és addig nem is akarta otthagyni fogadott vendéglátóit, amíg a gondozója motorjával a ház elé nem állt. Több róla készült film főszereplője, szorgalmasan mutatta be tanulékonyságát, leleményességét az egyszerűbb és bonyolultabb eszközök használatában egyaránt. 1969-re már "igazi festőművésszé" válik. 1969 decemberében érdekes kísérlet részesévé válik, visszavitték afrikai vadon élő társaihoz és rögzítették reakcióit a velük való találkozás pillanatában. 1970. november 10-én pusztult el, sírját az állatkert bejáratától nem messze kereshetik fel a látogatóink. Ma már fából faragott portréja (Kádár Tibor alkotása) is jelzi a sírt

A Kasza László igazgató nevével fémjelzett dicsőséges időszak után némi minőségbeli visszaesés következett be az állatkert életében, a fejlesztések elmaradása miatt nem tudott lépést tartani a modernizálódó állatkerti szemlélettel. Az elavult állatkert látványa (nem csak a veszprémi, hanem más akkori hazai állatkerteké is) pedig felerősítette azokat a véleményeket, amelyek megkérdőjelezték a vidéki állatkertek létjogosultságát. Szerencsére hamar meg is született a válasz a kérdésre, a polgárok látogatásukkal szavaztak a megmaradásunk mellett. A magyar állatkertek meghálálták a bizalmat, addig nem látott iramú fejlődésnek indultak, köztük a veszprémi is.

A feladat itt is adott volt: a túlságosan magas állatlétszámot csökkenteni, a megmaradt egyedeknek jobb minőségi életteret biztosítani. A 2001-től közhasznú társasággá vált állatkert az új évezredben minden évben jelentős látványosságokkal bővül: új kifutók és házak épülnek, több nemzetközi fajmegmentési programban veszünk részt, bővülnek a szolgáltatásaink. A régi ketrecek sorozatosan tűnnek el, például a látogató ma már nyomát sem látja a régi medveketrecnek a japán makákók jelenlegi területén, ahonnan a medvék tágas kifutóba költöztek.

A 2001-ben kezdődött rekonstrukciós program mérföldkőnek számító állomása az új medvekifutó felépítése volt. A régi ketrecből azonban át kellett költöztetni az óriási kamcsatkai medvéket, amely nem ígérkezett könnyű feladatnak, darus kocsit kellett hozzá kérnünk. Az új helyen a medvék - ellentétben a játékfilmek híres "szabadság" jeleneteivel - először megijedtek, sokáig ki sem merték dugni az orrukat a házukból. Heteknek kellett eltelni, míg Kata (természetesen a nőstény volt bátrabb), majd őt követve Döme is birtokba vette az új medvebirodalmat.