főemlősök rendjébe, a keskenyorru majmok csoportjába és az emberszabásu majmok családjába tartozó majomfaj, mely az emberhez hasonló majmok közt a legnagyobb.

Koponyája dolihokefal, fülkagylói aránylag kicsinyek, mellső végtagjai térden alul érnek, kéz- és lábhüvelykujj jól kifejlődött, ebfogai kissé kiállanak és hatalmasak, alsó és utolsó zápfogai 3 külső és 2 belső gumójuak, 13 pár bordával. feje hatalmas, jól kifejlődött, különösen a himnél, fejtarajjal, orra lapos és széles, ajkai duzzadtak és nem annyira mozgathatók mint a csimpánznál, keze rövid, vastag és széles, válla széles, melle nagy és elárulja nagy izomerejét. A nőstény kisebb és fejtaraja nincs. Szine sötétbarna, arca palaszürke. A him 2 m. magasra nő, mig a nőstény 1,6 m. Hazája Nyugot-Afrika erdős vidéke az é. sz. 2°-tól a d. sz. 5°-ig s a k. h. 6 és 16° közt. Leginkább Gabun, Ogové és Danger folyók mellékein él. 1851. a Nyugat-Guinea partvidékein is gyakori volt s valószinü, hogy a táplálék hiánya üzte e kivesző félben lévő állatot beljebb a dombvidékre, melynek erdős magaslatai zöldelő völgyekkel, ligetekkel és dus pázsittal váltakoznak. Többféle fa és cserje tenyészik itt, melyeknek gyümölcse, bár a benszülöttek nem élvezik, a G.-nak táplálékul szolgál. Ilyen az olajpálma a szárnyas dió, a dinnyefa, a pizáng, a kétféle Scitaminea, a kókusz, a diófához hasonló Sterculia, továbbá Du Chaillu szerint még a cukornád és a vad ananász. Az emberi lakásoktól többnyire távol marad, ősszel azonban gyakran pusztítja a cukornád és a rizsültetvényeket is. Ezenkivül Koppenfels és Savage szerint még kisebb emlősöket, madarakat, tojásokat, hüllőket és rovarokat is elkölti. A Berlinbe vitt G.-k mindenevők voltak, nagy élvezettel fogyasztották el a husadagokat is. A G. az erdő sürüjét szereti, ott él párjával, fiaival családostul. Állandó tanyája nincs, ugyanazon éjjeli szállást legfeljebb 3-4 izben használja egymásután. Az éjjelt rendesen ott tölti, hol ráesteledik. Koppenfels szerint éjszakára a fákon egyszerü fészket készít a nőstény és a fiatalok számára, mig a him a fa tövében gubbaszkodva őrzi családját. Járás közben behajlított ujjainak hátára lép, csak ritkán támaszkodik lapos tenyerére. Járása tántorgó, testét, melyet sohasem tart egyenesen, hanem előre hajlítja, járás közben egyik oldalról a másikra himbálja. Bár teste látszólag idomtalan, mégis nagy ügyességet tanusít. Gyorsan mászik fel a fára, melyen megelőzőleg megvizsgálja az egyes ágakat, erősebb ágakon négykézláb is végig fut. Veszélyben 10-12 m. magas fáról habozás nélkül leugrik és hirtelen eltünik a bozótban. A benszülöttek nagyon félelmes és veszedelmes állatnak mondják, hasonlóan Du Chaillu is, kinek rémtörténetei - mint Brehm nem ok nélkül mondja - bátran beválnak egy rossz regényiró képzelete szabad csapongásainak. Koppenfels után tudjuk, hogy a G., ha nem bántalmazzák, az embert nem támadja meg, sőt kerüli. Nyugalmából kizavarva mély torokhangot ad, ordítva menekszik és csak akkor áll ellen, ha megtámadják vagy ha megsebzik, amidőn nagysága, ereje, s ügyességénél fogva félelmes ellenség lesz. Ilyenkor dühösen ugat, medve módjára felegyenesedik, haja felborzolódik, fogait vicsorgatja, szemei vadul fénylenek, s otromba léptekkel közeledik ellensége felé. Ökleivel hatalmas mellét veri, vagy pedig hadonázik a levegőben és ha sikerül ellenfelét megragadnia, összeroppantja, vagy az egész embert földhöz vágva szétmarcangolja. Ilyenkor, ha a vadász fegyvere el nem sül vagy hibásan talált, akkor egy pillanat alatt összezuzza fegyver csövét. A G. vadászás igen veszedelmes. A G.-nak a benszülötteknél különböző nevei vannak, igy a mpongve, orungu, kamna, galloa és bakalaj törzsöknél ngyina, nyeina, ingyina, a fánoknál ngujala, a Loango partvidékieknél pedig n'pungu vagy m'pungu a neve. Állatseregletekben csak nagy ritkán látható. Egy fiatal gorilla 1861-ben a Wombwell-féle utazó menageriában volt látható, egy másikat pedig Falkenstein 1876. vitt a berlini aquariumba, ahol egy évnél is tovább élt. L. még Emberszabásu majmok.