A csöppnyi levelibékának szakadatlanul aggódnia kell az életéért… Ragadozók sokasága les rá és akarja bekebelezni földön-vízben és a lombkoronában.

Mintha színes cukorkák szóródtak volna szét, pedig csak piros szemű, jókora narancssárga lábú trópusi békák láthatók mindenütt. Legszívesebben fölvennék egyet, hogy dédelgessem egy kicsit. De ez csak múló szeszély, kövessük inkább nyomon a vörösszemű levelibéka életét!

Beköszöntött az esős évszak. A közép-amerikai esőerdő valósággal pezseg az élettől. „Csokkcsokk-csokk” – hallatszik számtalan Agalychnis callidryas béka szerelmi kórusa egy tavacska körül. Ezek a békák a párzás kedvéért hagyták el otthonukat, a fák lombjait. A hímek egymással birkóznak, majd a nőstények hátára ugranak, s nagy igyekezettel próbálják megtermékenyíteni a petéket. A nőstények egész éjjel vándorolnak, bokorról bokorra, levélről levélre járnak, a hátukon egy vagy olykor akár két kérővel is. Alkalmas víz fölötti helyet keresnek, ahol lerakhatják kocsonyás anyagba burkolt petéiket. Másnap reggel aztán – akár száz később világra jövő békát is magukba záró – fényes petecsomók tömege tarkítja a tájat. S vonzza ide a ragadozókat.

Az A. callidryas petéi – melyeket a békák folyamatosan raknak le az esős évszakban – könnyű prédának számítanak. Csillogó, a környezet legkisebb rezdülésére is megremegő zsákocskáikban hat napig függenek szabadon. A kígyók egész petecsomókat falnak föl, míg a darazsak egyenként csípik ki a burokból és hurcolják el a tekergőző embriókat. Ez a két ragadozó pusztítja el a peték jóval több mint felét. Bizonyos rokon békafajokat (ilyen például az A. saltator) kevésbé fenyegetnek effajta támadások, mert bár ritkábban szaporodnak, akkor viszont egyszerre olyan temérdek petét raknak le, hogy a kígyók és a darazsak egyszerűen nem képesek megtizedelni a születendő utódokat.

Az A. callidryas embriók igazi érdekessége az a „vészforgatókönyv”, hogy ha megtámadják őket, akkor pillanatok alatt (s akár két nappal a „rendes” idő előtt) képesek kikelni, majd belepottyannak az alattuk lévő s biztonságosabb vízbe. A kutatók elképedtek, amikor látták, hogy ezek az állatok pusztán a kocsonya rezgése alapján meg tudják különböztetni a ragadozók támadását egy szélrohamtól vagy a lehulló esőcseppektől. Az embriók a veszély valós voltát a rezgések időtartamából és gyakoriságából ítélik meg. Még arra is képesek, hogy más módon reagáljanak a különféle ragadozók támadásaira!

Karen Warkentin, a Bostoni Egyetem biológusa a panamai Smithsonian Trópusi Kutatóközpontban (STRI) különféle erőhatásokkal támadta a békapetéket, hogy tanulmányozza a reakcióikat. „Bepillanthattunk az embriók gondolataiba, és kérdések elé állíthattuk őket. Megijedsz-e ettől, vagy sem? Meg tudod-e különböztetni ezt a dolgot amattól?” S bármily elképesztőnek tűnik is – képesek voltak rá. Kiderült, hogy amikor kígyó harap a kocsonyás petecsomóba, az összes embrió megpróbál kiszabadulni, míg a darázs célratörő támadása csupán a kocsonya közeli lakóit készteti menekülésre. Egy felhőszakadás viszont hidegen hagyja valamennyi embriót.